spanyolország

2007. január 1-jén Spanyolország lakossága hivatalosan 45 116 894 fő volt [3]). Ebből 40 634 326 fő spanyol állampolgár, 4 482 568 fő bevándorló volt. 2007-ben 957 000 fővel (2,12%) növekedett a népesség, így a lakosság száma immár a 46 milliót is meghaladja.[4] Az állam népsűrűsége 91 fő/km², ami a többi nyugat-európai országhoz alacsony, és lakosság eloszlása is aránytalan. A fővárost, Madridot övező területeken kívül a partvidék a legsűrűbben lakott. A 20. században Spanyolország lakosságának száma megduplázódott, köszönhetően az 60-as és 70-es évek látványos demográfiai fellendülésnek. Az ország átlagos termékenységi rátája (TFR) : 1,28, ami nem éri el a népesség fenntartásához szükséges mértéket (2,1) és egyike a legalacsonyabbaknak a világon. Az, hogy a népesség - ami 2000-ben még csak 40 millió volt - az utóbbi 5 évben mégis évi 700 000 fővel [2] nőtt, csakis a bevándorlásnak köszönhető. Az ország jelenkori fejlődésében a főváros mellett a tengerpartok jutottak előnyhöz – ezért ezek ma is a legsűrűbben lakott területek, ahol 80-500 fő él km²-enként. Átlagos népsűrűség: 91 fő/km². Népességnövekedési ráta: 0,09%. Várható átlagos élettartam: 79 év. Csecsemőhalandósági ráta: 4,8‰. Az ország lakosainak 72%-a kasztíliai, 8%-a katalán, ugyanekkora része galíciai, és 2%-a baszk nemzetiségűnek vallja magát. Az Európai Unió bevándorlásának 50%-a Spanyolországban csapódik le. Spanyolország az Európai Unió belső migrációjának is a célállomása. Legnagyobb bevándorló csoportok: a latin-amerikaiak (1,5 millió), románok (1 millió)[5], marokkóiak (576 000), britek (314 000), németek (163 000), olaszok (134 000), bolgárok (121 000), kínaiak (104 000), portugálok (100 000), franciák (100 000), ukránok (70 000), lengyelek (61 000). A lakosság 62%-a kasztíliai spanyol. 17% az autonóm Katalóniában élő katalán. A szintén autonóm Galícia lakói, a gallegók aránya 6%. A senkivel sem rokon baszkok, Baszkföld lakói 2%-ot tesznek ki. Szintén 2% az aránya az országban szétszórtan élő cigányoknak. Az országban milliós nagyságrendben élnek a latin-amerikaiak, afrikaiak és kínaiak Bár a spanyol alkotmány második fejezete kimondja, hogy az országnak nincs fő vallása, a legtöbb követője mégis a katolikus egyháznak van. A spanyolok 76%-a vallja magát katolikusnak, 2% valamilyen más vallás követőjének és 19% nem hívőnek vagy ateistának. 2006. októberében a Spanyol Szociológiai Kutatások Központja[7] elvégzett egy közvéleménykutatást, amely szerint a magát katolikusnak valló emberek 54%-a nem, vagy csak nagyon ritkán jár templomba, 15%-a egy évben néhányszor, 10%-a havonta néhány alkalommal és 19%-a minden vasárnap és néha kétszer is egy héten. A protestáns egyháznak az országban kevesebb mint 50 ezer tagja van. A helyi romák támogatják inkább az evangélikus egyház eszméit mint a népesség többi része. A lelkészek a szentmisékbe beépítették a flamenco zenét. A magát evangélikusnak tartó népesség számban éppen hogy meghaladja Jehova tanúit, akik 105 ezren vannak. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Spanyolországban csaknem 35 ezer követőt számlál. A jelenlegi nagy bevándorlási hullámok ahhoz vezettek, hogy Spanyolországban megnövekedett a iszlám hívők száma, és ma már 1 millió muszlim él az országban. Spanyolország fő területein nem éltek muszlimok századokon keresztül; bár a gyarmati terjeszkedéskor Észak- és Nyugat-Afrikában az elfoglalt területeken iszlám hívők is éltek, főként Spanyol Marokkóban és Nyugat-Szaharában. Manapság az iszlám a második legjelentősebb vallás Spanyolországban, és körülbelül a népesség 3%-a sorolja magát ehhez a felekezethez. Spanyolországban összesen öt különböző nyelvet (illetve ezek nyelvjárásait), valamint két dialektust beszélnek. A hivatalos államnyelv, amelyet mindenki beszél, a kasztíliai spanyol. A bonyolult ősi és nem indoeurópai eredetű baszk nyelv kivételével valamennyi nyelv és dialektus a latin nyelvből származik. A spanyol államnyelv mellett a katalán, a galiciai (amely tulajdonképpen portugál nyelvváltozat), valamint a baszk hivatalos nyelvek a saját autonóm közösségeikben. Az ötödik nyelv a katalánnal közeli rokonságban lévő okcitán, amelynek gascon dialektusát (spanyolországi sztenderdizált változata az aráni) a Pireneusok Aran-völgyében beszélik. Az asztúriai és az aragóniai a kasztíliaival közeli rokonságban lévő középkori dialektusok folytatásai, erősen visszaszoruló helyzetben. Az utóbbi három nyelvváltozat hivatalos elismert és állami védelemben részesül, azonban nem rendelkezik hivatalos státusszal.

A parlamentáris demokráciát Franco tábornok halála után állították vissza, 1975-ben, aki az 1939-ben véget ért polgárháború óta uralkodott. Az 1978-as spanyol alkotmány Spanyolországot alkotmányos monarchiának nyilvánította miniszterelnökkel, aki a kétkamrás parlament, a Cortes Generales vezetője. Ennek tagjait 4 évenként választják. 1981. február 23-án néhányan a hadseregből betörtek a parlamentbe és megpróbálták megdönteni a hatalmat. A katonaság nagy része azonban hűséges maradt I. János Károly királyhoz, aki a Spanyol Hadsereg főparancsnokaként meghiúsította a puccsot. 1982 októberében a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) Felipe González Márquez vezetésével abszolút többséget szerzett a Képviselőházban és a Szenátusban egyaránt. Gonzáles és pártja 13 évig volt kormányon. Ezidő alatt Spanyolország belépett a NATO-ba és az Európai Unióba. Az ország nagy mértékben fejlődött az oktatás, az egészségügy és munkaügy területén is. 1996 márciusában José María Aznar és Néppártja (PP) nyerte meg a választásokat, és a madátumok felét megszerezte a Kongresszusban. Aznar liberalizálta a gazdaságot állami vállalatok privatizációjával, a munkapiac reformjával, növelte a konkurenciaharcot néhány iparágban (főként a telekommunikációban). Aznar első hivatali idejében Spanyolország belépett az Európai Gazdasági és Monetáris Unióba. Ekkor Spanyolország az Egyesült Államokkal és a NATO többi tagjával együtt katonai műveletekben vett részt az akkori Jugoszláviában. Az ország részt vett a boszniai és koszovói békemissziókban is. Aznar 2000 márciusában újra megnyerte a választásokat és abszolút többséget szerzett a parlament mindkét házában. Ez lehetővé tette Aznarnak hogy koalíciós partner nélkül alakítson kormányt. Az ország ekkor rendíthetetlen pártfogója lett a terrorizmus elleni harcnak. A 2004-es választásokon Aznar alelnökét, Mariano Rajoyt nevezte ki a Néppárt elnökjelöltjének maga helyett. A március 11-i madridi terrortámadás utóhatásaként a Néppárt a Spanyol Szocialista Munkáspárt javára elvesztette a választásokat és vezetője, José Luis Rodríguez Zapatero lett a miniszterelnök. Zapatero olyan kormányt nevezett ki, ahol ugyanannyi nő és férfi miniszter volt.

A hódítás hosszú és kemény harcai után az Ibériai-félsziget a Római Birodalom Hispania nevű provinciája lett. A korai középkorban germán uralom alatt állott. Később a behatoló muszlimok hódították meg. Nagyon hosszú, átmeneti vereségeket hozó harcban az északi keresztény királyságok fokozatosan visszaszorították a muszlim uralmat, végül annak utolsó maradványát, Granadát is elfoglalták 1492-ben - abban az évben, amikor Kolumbusz felfedezte Amerikát. Ekkor világbirodalom teremtődött. Spanyolország lett Európa legerősebb hatalma. A világ vezető hatalma volt a 16. században és a 17. század első felében, de a folyamatos háborúk és más problémák fokozatosan aláásták erejét. Franciaország a 19. század elején megszállta Spanyolországot, ami káoszt váltott ki; a birodalom legnagyobb része függetlenné vált Spanyolországtól, ahol folytatódott a politikai instabilitás. A 20. században polgárháború pusztította az országot, azután autoriter kormányzata volt. Ezekben az években az ország stagnált, bár az időszak végét jelentős gazdasági fejlődés jellemezte. 1978-ban a demokráciát helyreállították parlamentáris alkotmányos monarchia formájában. 1986-ban Spanyolország csatlakozott az Európai Unióhoz; kulturális reneszánsz és komoly gazdasági növekedés követte a lépést. Hispania,a jelenlegi Spanyolország, már az ős- és újkőkortól lakott volt. Az ország északi partvidékén, Santander közelében lévő barlangok (Altamirai barlang) az őskőkori ember festményeit rejtik. A 18 méter hosszú és 8 méter széles főterem mennyezetét szarvasokat, vaddisznókat, lovakat és bölényeket ábrázoló élethű festmények borítják - akad köztük két méternél hosszabb is. Az alakokat faszénnel rajzolták meg, majd földfestékekkel élénkvörösre és ibolyaszínűre festették. A kisebb termekben fekete színnel festett és vésett képek is találhatók. A festményeket 1879-ben fedezte fel egy környékbeli földbirtokos, Marcellino de Sautola, aki tűzkőből és állati csontból készült szerszámokat is talált a barlangban. A spanyol és külföldi szakértők eleinte hamisítványnak tartották a festményeket, amelyekről végül csak 1902-ben állapították meg, hogy valóban i. e. 13500 körül készülhettek. Mivel Európa és Afrika között helyezkedik el, a Pireneusi-félsziget mindig is különböző törzsek és civilizációk hódításainak célpontja volt. A terület őslakói, a vitatott eredetű ibérek, i. e. 800 körül összeolvadtak a Pireneusokon át benyomuló keltákkal (keltiberek). Hispania gazdag érclelő helyei, ideális, hajózható partjai, előnyös földrajzi helyzete vonzották a hajós népeket. Az i. e. 10-11. században a föníciaiak telepeket létesítettek a keleti parton. Ők alapították Malacát (Malága) és Gadest (Cádiz). Az i. e. 7. században görögök jelentek meg a déli és a keleti partvidéken, akiknek később át kellett engedniük a területet a karthágóiaknak. A második pun háborúban (i. e. 218-201) összeomlott Karthágó hatalma. A rómaiak i. e. 3. században érkeztek, de két további századba került, mire leigázták a félszigetet. A római jog, a latin nyelv és a római szokások fokozatosan az élet részei lettek. A rómaiak i. e. 197-ben két provinciát létesítettek: Hispania citeriort, és Hispania ulteriort. A luzitánok Viriathus vezetésével még felkeltek a rómaiak ellen, majd őket a keltibérek követték (Numantia ostroma, i. e. 134-133), de a felkeléseket leverték. A római uralom mélyen átalakította a társadalmat, gazdasági változásokat idézett elő (rabszolgaság, mezőgazdaság, kézműipar, bányászat, kereskedelem, utak építése). A romanizáció legerősebben a Közép-és Dél-Hispaniát hatotta át, északot (a mai Baszkföld) kevésbé. A hispaniai tartományok számos híres egyéniséget adtak a Római Birodalomnak: Marcus Valerius Martialis, Marcus Annaeus Lucanus, Lucius Annaeus Seneca, Marcus Ulpius Traianus, Publius Aelius Hadrianus. Az i. sz. 4. századtól elterjedt a kereszténység. A római uralomnak a folytonos betörések (szvévek, vandálok, alánok) és a népvándorlás vetett véget a Pireneusi-félszigeten. 409-ben Hispaniát megtámadták a germán törzsek, és 419-re megalapították a Vizigót Királyságot. A nyugati gótok 711-ig uralkodtak, amikor is a muzulmánok átkeltek a Gibraltári-szoroson és győzedelmeskedtek Roderik, az utolsó gót király felett. 714-re az arab hadsereg az egész félszigetet elfoglalta, kivéve az északi hegyes vidékeket. A déli (Al-Andalus, ahogyan az arabok nevezték) muzulmán megszállás közel 800 évig tartott. Ez alatt az idő alatt a művészetek és tudományok virágoztak, új terményeket és mezőgazdasági technikákat vezettek be, palotákat, mecseteket, iskolákat, kerteket és nyilvános fürdőket építettek. 722-ben Covadongánál, a félsziget északi részén, a vizigót király, Pelayo vezetésével egy kis hadsereggel először győzte le az arabokat. Szimbolikusan ez a csata jelentette a Reconquista, a terület keresztény visszahódításának kezdetét. A reconquista A 13. század végére Kasztília és Aragónia a keresztény hispaniai területek két legerősebb királyságává nőtte ki magát, és 1479-ben egyesült Izabella (Kasztília hercegnője) és Ferdinánd (Aragónia trónörökösének) frigyével. A katolikus uralkodóként ismert pár egyesítette egész Spanyolországot. 1478-ban megalapították a könyörtelenségéről híres spanyol inkvizíciót, kivégezve és elűzve ezzel több ezer zsidót és nem keresztényt. 1482-ben megostromolták Granadát és 10 évvel később az utolsó arab király is megadta magát, beteljesítve ezzel a reconquistát. 1492-ben Izabella és Ferdinánd – az inkvizíció hatása alatt – rendelkezést adott ki a spanyolországi zsidók kiűzéséről (expulsión), amelyet még abban az évben végrehajtottak. Spanyolország hatalmas birodalmat épített ki az Újvilágban, Kolumbusz 1492-es amerikai partraszállása után. Arany és ezüst áramlott a spanyol kincstárba Mexikóból és Peruból, miután a hódítók földeket szereztek Kubától Bolíviáig. Spanyolország monopolizálta a kereskedelmet az új gyarmatokkal, és a világ egyik leghatalmasabb nemzetévé vált. Ám ez a protekcionizmus hátráltatta a kolóniák fejlődését és egy sor költséges háborút eredményezett Angliával, Franciaországgal és Hollandiával. Spanyol gyarmatosítás Az Újvilágba megindult a spanyol konkvisztádorok hada. A portugálokkal ellentétben a spanyolok az Újvilágban már gyarmatokat létesítettek, nem elégedtek meg a partvidék meghódításával. A konkvisztádorok alkirályságokat hoztak létre, amelyek urai kizárólag a spanyol királynak tartoztak felelősséggel. Elsőként Hernán Cortés vezetett hadjáratot a mexikói aztékok ellen (1519), majd Pedro de Alvarando 1523-ban a majákat hódította meg. 1531-ben Francisco Pizarro a perui Inka Birodalmat döntötte meg. A hódítók hallatlan technikai fölénye, valamint a járványok nyomán az őslakosság alig 15-20%-a maradt életben. A birodalom hanyatlása 1808-ban I. Napóleon francia császár seregei behatoltak az országba és a spanyol korona mindinkább elvesztette a gyarmatai feletti uralmat. Egy madridi felkelést követően a spanyolok összefogtak, és öt éven át tartó függetlenségi háborút vívtak a franciák ellen. 1813-ban a francia haderőt végleg kiűzték, és 1814-ben VII. Ferdinánd visszakerült a spanyol trónra. Ferdinánd 20 éves uralkodása alatt visszaállította az inkvizíciót, üldözte a liberálisokat és a konzervatívokat, korlátozta a szólásszabadságot. A spanyol gazdaság pangott, az amerikai gyarmatok pedig kivívták függetlenségüket. A végzetes 1898-as spanyol–amerikai háború a Spanyol Birodalom összeomlását jelentette. Spanyolország vereséget szenvedett egy sor tengeri csatában, ami Kuba, Puerto Rico, Guam és Fülöp-szigetek elvesztését eredményezte. Spanyolország gondjai tovább fokozódtak a 20. század első feléig. 1923-ban, amikor az ország a forradalom küszöbén állt, Miguel Primo de Rivera államcsínyt hajtott végre és 1930-ig katonai diktátorként kormányozta Spanyolországot. 1931-ben XIII. Alfonz, az utolsó király elmenekült az országból. Másnap kikiáltották a második Spanyol Köztársaságot, amely hamarosan belső konfliktusok áldozatává vált.

Természetvédelem alatt álló terület nagysága: 9,2%(2003). Az UNESCO bioszféra-programja keretében 14 bioszféra-rezervátumot alapítottak. Több régiót madárvédelmi területté nevezett ki a kormány, hat tengeri terület a Földközi-tengeren különleges védelem alatt áll. Spanyolországban környezetvédelmi problémát jelent az erdők fogyása, a talajerózió, a tavak elsavasodása, a folyók szennyezése. A turizmus jelentős mértékben hozzájárul a környezet szennyezéséhez, különösen a Földközi-tenger partján, a nyári hónapokban. Doñana Nemzeti Park (Parque Nacional de Doñana): Huelva és Sevilla, Andalúzia; Sierra Nevada Nemzeti Park (Parque Nacional de Sierra Nevada): Granada és Almería, Andalúzia; Ordesa és Monte Pérdido Nemzeti Park (Parque Nacional de Ordesa y Monte Pérdido): Huesca, Aragónia; Picos de Europa Nemzeti Park (Parque Nacional de Picos de Europa): Asztúria, Kantábria, Kasztília és León; Tablas de Daimiel Nemzeti Park (Parque Nacional de las Tablas de Daimiel): Ciudad Real, Kasztília-La Mancha; Cabañeros Nemzeti Park (Parque Nacional de las Cabañeros): Ciudad Real és Toledo, Kasztília-La Mancha; Aigües Tortes és Lago de Sant Maurici Nemzeti Park (Parque Nacional de Aigües Tortes y Lago de Sant Maurici): Lleida, Katalónia; Cabrera Nemzeti Park (Parque Nacional de Cabrera): Baleár-szigetek; Teide Nemzeti Park (Parque Nacional del Teide): Tenerife, Kanári-szigetek; Garajonay Nemzeti Park (Parque Nacional de Garajonay): La Gomera, Kanári-szigetek; Caldera de Taburiente Nemzeti Park (Parque Nacional de de la Caldera de Taburiente): La Palma, Kanári-szigetek; Timanfaya Nemzeti Park (Parque Nacional de Timanfaya): Lanzarote, Kanári-szigetek. Parque Natural De Las Bardenas Reales ( Navarra ) A természeti világörökség részei az UNESCO szerint: Garajonay Nemzeti Park a Kanári-szigeteken, Gomera szigetén; Doñana Nemzeti Park Andalúziában; Teide Nemzeti Park a Kanári-szigeteken, Tenerife szigeten a Pico de Teide nevű hegyen. Egyszerre természeti és kulturális világörökség: A Mediterrán-medence sziklafestményei az Ibériai-félszigeten; Pireneusok – Mont Perdu / Monte Perdido (Franciaországgal közös); Ibiza élővilága és kultúrája a Baleár-szigetekhez tartozó Ibiza szigeten;

Spanyolország klímáját négy főbb részre oszthatjuk: mediterrán: esős tavasz és ősz. Mérsékelt nyár kellemes hőmérséklettel. Legmagasabb hőmérsékleti rekordok: Murcia 47,2 °C, Malaga 44,2 °C, Valencia 42,5 °C, Alicante 41,4 °C, Palma de Mallorca 40,6 °C, Barcelona 39,8 °C. Legalacsonyabb hőmérsékleti rekordok: Gerona -13,0 °C, Barcelona -10,0 °C, Valencia -7,2 °C, Murcia -6,0 °C, Alicante -4,6 °C, Malaga -3,8 °C. kontinentális: hideg tél (gyakori havazásokkal északon), forró nyár. Legmagasabb hőmérsékleti rekordok: Sevilla 47,0 °C, Córdoba 46,6 °C, Badajoz 45,0 °C, Albacete és Zaragoza 42,6 °C, Madrid 42,2 °C, Burgos 41,8 °C, Valladolid 40,2 °C. Legalacsonyabb hőmérsékleti rekordok: Albacete -24,0 °C, Burgos -22,0 °C, Salamanca -20,0 °C, Teruel -19,0 °C, Madrid -14,8 °C, Sevilla -5,5 °C. óceáni: Az észak-atlanti partvonal mentén. Csapadékos tél, mérsékelt, hűvös nyár. Legmagasabb hőmérsékleti rekordok: Bilbao 42,0 °C, A Coruña 37,6 °C, Gijón 36,4 °C. Legalacsonyabb hőmérsékleti rekordok: Bilbao -8,6 °C, Oviedo -6,0 °C, Gijon és A Coruña -4,8 °C. szubtrópusi: A Kanári-szigeteken. A hőmérséklet 18 és 24 °C között mozog az egész év során. Legmagasabb hőmérsékleti rekordok: Santa Cruz de Tenerife 42,6 °C. Legalacsonyabb hőmérsékleti rekordok: Santa Cruz de Tenerife 8,1 °C.

Portugáliával és Gibraltárral osztozik az Ibériai-félszigeten. Északon a Pireneusok természetes határt képez Franciaország és Andorra felé. Keleten és délkeleten a Földközi-tengerrel (1663 km) érintkezik, északon a Vizcayai-öböl, északnyugaton illetve délnyugaton a Cádizi-öböl jelenti szintén természetes határát az Atlanti-óceán (711 km) felé. Délen a Gibraltári-szoros választja el Afrikától (14 km). A partok teljes hossza 3144 km. Spanyolország területének nagy részét fennsíkok és hegységek uralják. Az ország átlagos tengerszint feletti magassága 600 m felett van. A legmagasabb csúcsok Hegycsúcs Tartomány Magasság (m) Teide Sta. Cruz de Tenerife 3718 Mulhacén Granada 3478 Aneto Huesca 3404 Veleta Granada 3392 Punta de Llardana Huesca 3375 La Alcazaba Granada 3366 Monte Perdido Huesca 3355 Pico Marboré Huesca 3328 Pico Perdiguero Huesca 3321 Pico de la Maladeta Huesca 3309 Forrás: Dirección General del Instituto Geográfico Nacional (España) Geológiailag, morfológiailag a spanyol tájakat három nagyobb vidékre oszthatjuk: Az ország központi részén a Mezeta (Meseta Central Española) felföldje terül el, mely 200 000 km² vidéket foglal magába, 600–1000 méter közötti váltakozó magassággal, átlagos magassága 700–800 méter. A Kasztíliai-választóhegység (Cordillera Central) osztja két részre, melynek vonulatai a Sierra de Gata, a Sierra de Gredos és a Sierra de Guadarrama. Így alakul ki a választóhegységtől északra az Északi-Mezeta (Meseta Septrentional), attól délre pedig a Déli-Mezeta (Meseta Meridional). Belső peremhegységek vidéke: északon az Asztúriai-hegység, legmagasabb pontja a Torre Cerredo (2648 m, Picos de Europa – masszívum) északnyugat-keleti irányban az Ibériai-hegység, legmagasabb hegye a Sierra de Moncayo (2313 m). Külső peremhegységek vidéke: Északon a Kantábriai-hegység 1700 méteres magasságával összekapcsolja az Asztúriai-hegyvidéket a Pireneusokkal, a Kantábriai-tenger mentén vonul végig. Legmagasabb csúcsa a Picos de Europa, 2645 m. A Galíciai-hegység Spanyolország északnyugati csücskében foglal helyet, rengeteg csipkézett öböllel a partvidéken. A Katalóniai-hegység délnyugat felől kapcsolódik ugyancsak a Pireneusok láncaihoz, legmagasabb vonulata a Montseny (1741 m). Az Andalúziai-lánchegység vagy Bétikai-Kordilerrák az ország déli részén emelkedik, a Gibraltári-szorostól a Cabo de la Nao fokáig. Az ország legmagasabb hegyei sorakoznak itt. A peremhegyvidékhez csatlakoznak az Ebro-medence, a Tajo-medence és a Guadalquivir-medence. A Spanyolországban található több mint 1800 folyam és forrás közül csak a Tajo hosszabb 960 kilométernél, és 90 kivételével mind rövidebb 96 kilométernél. Ezek a rövid folyók csak kis vízmennyiséget szállítanak, és az év némely szakaszában ki is száradnak, ám mikor nagy a vízhozam, igen sebesek. A nagy folyók többsége a magas hegységekből ered, átfolyik a központi Mezetán és Portugáliában ömlik bele az Atlanti-óceánba (kivételt képez az Ebro, amely a Földközi-tengerbe torkollik). Az északnyugati partvidéket számos, fjordhoz hasonló sziklás benyúlás tarkítja. A Mezetán keresztül nyugatra folyó folyamok közül a Duero, a Tajo, a Guadiana és a Guadalquivir a legnagyobb. A Guadalquivir az egyik legjelentősebb, mivel a folyó áradásai a közvetlen közelében termékeny völgyet alakítottak ki. A szárazföld belsejében a folyón nagyobb hajók is könnyen hajózhatnak, és Sevillát az egyetlen olyan belföldi spanyol kikötővé teszi, ahonnan óceánjárók is indulnak. Az északi régió legnagyobb folyója a Miño. Az ország legnagyobb gátja az El Atazar gát Madrid közelében, amely a város vízellátását biztosítja. Európa legdélebben fekvő gleccsere a Sierra Nevada hegységben található Mulhacén hegyen van.

Spanyolország, hivatalosan Spanyol Királyság (spanyolul és galiciai nyelven Reino de España, katalánul Regne d’Espanya, baszk nyelven Espainiako Erresuma) független állam Dél-Európában, illetve Észak- és Nyugat-Afrikában (a hozzá tartozó Ceuta és Melilla autonóm városokkal, valamint a Kanári-szigetekkel). A spanyol szárazföld délről és keletről a Földközi-tenger (amelyben az országhoz tartozó Baleár-szigetek fekszenek), északról a Vizcayai-öböl és nyugatról az Atlanti-óceán alkot vele határt. A szárazföldön Portugáliával, Franciaországgal, Andorrával, Gibraltárral és Marokkóval határos. Spanyolország a legnagyobb a három független államból, amelyek az Ibériai-félszigeten fekszenek. Fővárosa Madrid. A modern Spanyolország mai területén több nép is letelepedett, mint például a kelták, az ibériaiak, a rómaiak, a vizigótok és a mórok. A középkorban, több mint öt évszázadig, nagy területek voltak iszlám uralom alatt, melyeknek egy töredéke 1492-ig állt fenn, amikor az Aragónia és Kasztília keresztény királyságai 770 év után elszakadtak a móroktól. Ugyan abban az évben, Kolumbusz Kristóf elérte az Újvilágot, amivel megalakította a világuraló Spanyol Birodalmat. Spanyolország vált Európa legerősebb államává, de a háborúk és más belső gondok lesüllyesztették az országot. A 20. század közepén Francisco Franco alakított ki diktatúrát Spanyolországban, és demokratikus állam csak 1978-ban alakult ki. Az ország 1986-ban belépett az Európai Unióba, ezután Spanyolország gazdasági és kulturális reneszánszát élte egészen a 2008–2009-es gazdasági világválságig, ekkor ugyanis gazdasága súlyos válságba került.[1] 1992-ben Barcelonában rendezték meg az olimpiát. Az Európai Unió, a NATO és az ENSZ tagja.